Életmód

17 ember, aki nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen

Az élet nem habostorta, ugyanis a jó és a rossz pillanatok folyamatosan válogatják egymást, de ideális esetben azért a klassz pillanatok azok, amik nagyobb szeletet tesznek ki. Teljesen magától értetődő módon a jó élmények azok, amiket szívesebben idéz fel az ember. Azonban a kellemetlen pillanatok között is adódnak olyanok, amik szintén emlékezetes nyomot hagynak maguk után a memóriánkban. Ezek azok, amikkel kapcsolatban elsőre el sem tudjuk dönteni, hogy sírjunk, vagy inkább nevessünk rajtuk.

 

1. Azért az a mosolygós emoji a végén nem tűnik annyira őszintének.
2. Főzés közben két percre kiszaladtam a kamrába, és arra tértem vissza, hogy a macskám alomnak használja a rizset, amit kimértem egy tálba.
3. A férjem zuhanyzás közben egyszer csak elkezdett sikítozni. Amikor benyitottam a fürdőszobába, ez a látvány fogadott:
4. A főnököm reggel azzal fogadott, hogy a raktárban elborult néhány doboz, és rendet kellene raknom. Nos, ő ezt értette “néhány doboz” alatt:
5. A hajvágó gépem hajnyírás közben mondta fel a szolgálatot.




6. Elvittem a fiamat allergia vizsgálatra, és kiderült, hogy szinte mindenre allergiás:
7. A nagypapám egy pontosan ugyanolyan inget kapott ajándékba a születésnapjára, mint amilyet éppen viselt. Hát nem volt őszinte az öröme.
8. Egy hosszú munkanap után vettem magamnak egy szendvicset vacsorára, hogy majd otthon megegyem. Amikor hazaértem és kiszálltam a kocsiból, véletlenül beleejtettem a szendvicset egy nagy pocsolyába. Nem estem kétsége, és úgy döntöttem, hogy akkor gyorsan főzök magamnak valami egyszerű tésztás kaját. Amikor elkészült, véletlenül az egészet kiborítottam a földre. Főztem hát még egy adagot, ami végül ugyanúgy a padlón végezte, ugyanis letört a lábas nyele. Itt adtam fel a dolgot, és inkább éhesen feküdtem le aludni.
9. Vettem egy új biciklit, és amikor mentem egy próbakört, rögtön borultam is vele egy nagyot. Én megúsztam egy karcolás nélkül, de a bicikliről nem mondható el ugyanez.
10. A munkahelyi értekezleten az egyik kollégánk online vett részt, ugyanis aznap otthonról “dolgozott”. Pechjére a hang helyett véletlenül a kamerát kapcsolta be az értekezlet elején.




11. A lakótársam hupikék törpikének öltözött egy bulira, ezért befestette kékre az arcát és a kezét is. Mióta hazajött a buliból, már 10-szer zuhanyzott le, de még mindig nem sikerült lemosnia a festéket magáról.
12. A volt osztálytársaim találkozót szerveztek egy drága étterembe. Mindenki jó hangulatban evett-ivott, amikor az este egy pontján az a lány, akibe évekig szerelmes voltam, mélyen a szemembe nézett és megkérdezte:
– Tudnál szólni a séfnek, hogy ne tegyen szezámmagot az ételembe?
Nos igen, abban az étteremben volt az osztálytalálkozó, ahol pincérként dolgozom, és arra az estére is be voltam osztva, ezért úgy vettem részt a találkozón, hogy én voltam a pincér az asztaluknál.
13. A tűző napon teljesen megolvadt a kajak az autó platóján. A tulajdonosa biztosan nem fog repesni az örömtől, amikor meglátja:




14. 40 éve dolgozok a cégnél, és ezen alkalomból ezzel a kitűzővel szúrták ki a szememet. Ennél az is jobb lett volna, ha nem adnak semmit.
15. Egy nyilvános WC-ben elejtettem a WC-papír gurigát, ami átgurult a szemben lévő fülkébe.
16. Norvégiában élek, és egyik reggel úgy mentem el otthonról, hogy elfelejtettem becsukni az ablakot. Mire hazaértem, ez a látvány fogadott:
17. Ma rátaláltam álmaim cipőjére egy üzletben, de sajnos egy számmal nagyobb volt a méretemnél. Végül ennek ellenére is megvettem. Talpbetétet tettem bele, és kitömtem vattával. Pár nappal később éppen a városban sétáltam benne, amikor egy jóképű férfi jött velem szemben, és rám mosolygott. Én is visszamosolyogtam rá, és már vártam, hogy egymás mellé érjünk. Amikor megtörtént, hirtelen megbotlottam és leesett a cipő a lábamról, a vatta pedig egyenesen a fickó lábára repült.

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?