Érdekes, Történelem

9 bizarr hagyomány, amit az emberek egykoron azért csináltak, hogy szebbnek tűnjenek

Tudjuk jól, hogy az emberek régen sok olyan dolgot csináltak, aminek majd fejjel nézve bizony roppant kevés köze van a józan észhez. Vannak azonban olyan sokkoló és fájdalmas dolgok, melyeket az emberek pusztán azért tettek magukkal, mert – ki tudja, miért – ettől szebbnek gondolták magukat. Még szerencse, hogy ezek a dolgok már a múlté. Ki tudja, néhány évtized vagy évszázad múlva lehet, hogy a magassarkú cipők is felkerülnek majd egy ilyen listára, most azonban nézzük meg, hogy milyen bizarr dolgokat csináltak magukkal az emberek a múltban.

 

 

 

1

e462154b 8a9e 45b9 bed2 eebd7cba0a5d

Majdnem ezer évvel ezelőtt a kínai kislányoknak 5-7 éves korukban el kellett szorítaniuk a lábfejüket, hogy a lábuk háromszög alakú legyen, mert akkoriban ezt tartották szépnek.

2

9f873c0a 857c 4efa a982 636b20868d9a

Az ókori görögök nagyon vonzónak tartották az összenőtt szemöldököt. Számukra ez a tisztaságot szimbolizálta.

3

6455e1f0 f22f 4e34 85a7 721dc8d58a3e

A japán nők hagyományosan fekete fogkrémmel kenték a fogaikat, hogy még vonzóbbnak tűnjenek a férfiak számára. Érdekes módon ez pozitív hatással volt a fogaikra.

 

 

 

 

4

9809c2d9 ea98 4e2a 8d6f 60321d7afbe2

A középkorban az európai nők úgy gondolták, hogy a szemöldök felesleges, ezért teljesen eltávolították.

5

3f3ed862 de92 4def 978c 4428c2520cac

A 18. században a nők apró négyzet, kör és csillag alakú szövetdarabokat ragasztottak az arcukra. Speciális jelentése volt annak, hogy hova ragasztották őket: például az arc jobb oldalára ragasztott szövetdarab azt jelentette, hogy a nő házas.

6

d8e531a3 1b0d 425b 8c6f 4f6e59348c86

A férfiak néhány száz évvel ezelőtt nem a bicepszükkel vagy a kockás hasukkal villogtak, hanem a lábaikkal. Ekkoriban a divatot is úgy alakították, hogy minél inkább kihangsúlyozza a kecses férfi lábakat.

 

 

7

c0388fa4 7a94 46ea b30a 9f8800695821

A maják időszámításunk előtt körülbelül 1000 évvel eltorzították a született gyermekeik koponyáit, hogy szebbé és okosabbá váljanak.

8

b826974b 2045 4189 a0f6 04840dbc87c8

A magas homlok nagyon népszerű volt a nők körében a reneszánsz idején. A nők igyekeztek minél nagyobb homlokot csinálni maguknak, ezért olyan szoros frizurákat készítettek, amik minél inkább hátrahúzták a hajukat.

9

0ec46ce1 7212 4bc4 a191 93ed40162639

Kínában a hosszú körmök a gazdagság szimbólumai voltak a Csing-dinasztia idején. A szegény emberek ezt egyszerűen nem engedhették meg maguknak, mivel a kétkezi munka közben folyamatosan letörtek a körmeik.

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?