Állat, Érdekes

10 állat, akik meghaladták a várható élettartamukat, és ezzel mindenkit megleptek

Valószínűleg mindannyian reménykedünk benne, hogy sikerül megélnünk a 100 éves kort, mert az emberi viszonylatban már egy igencsak szép életkor. Ha azonban összehasonlítjuk az állatvilág bizonyos tagjaival, akkor rájöhetünk, hogy ez a 100 év nem is olyan hosszú idő hozzájuk képest. Vannak papagájok ugyanis, amik szintén megélik a 100 éves kort, a kagylók között pedig olyanok is akadnak, akik 507 évesen is vígan éldegélnek.

 

 

 

1 Harriet, a teknős, ami majdnem 176 évet élt.

Ez a nőstény galápagosi óriásteknős nagy hírnévre tett szert azzal, hogy majdnem 176 évet élt. Harriet 1830 novemberében született, és eredetileg a Harry nevet kapta, mert azt hitték róla, hogy fiú, még ki nem derült ennek az ellenkezője. Ekkor keresztelték át Harriet-re. 1835-ben a híres természettudós, Charles Darwin tulajdonában volt, később a Brisbane-i botanikus kertben élt, majd az ausztráliai állatkertbe került, ahol Steve Irwin gondozta. Ez volt az otthona egészen 2006 júniusáig.

2 Ming, a kagyló, ami majdnem 507 évet élt.

A walesi Bangori Egyetem kutatói fedezték fel ennek a puhatestű állatnak az elképesztő életkorát, miután 2006-ban Izlandon kifogták. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kagyló valamikor a 1499 körül láthatott napvilágot, a Ming-dinasztia idején, ezért kapta a Ming nevet.

3 Charlie, a 100 éves ara papagáj.

Ez a nőstény papagáj 2004-ben nagy hírnevet szerzett, mikor kiderült, hogy az állat 1899-ben született. Gazdája szerint ugyanis az állat már akkor 100 éves volt, és azt állította, hogy kezdetben Winston Churcill tulajdonában volt, de ezt a miniszterközeli emberek tagadták. 2019-ben egy állatgondozó klinikán hunyt el az Egyesült Királyságban.

 

 

 

 

 

4 Nagyi, az orka, ami 105 évet élt.

Nagyi (angolul Granny), a kardszárnyú delfin egyes kutatások szerint 1911-ben született. A hátán lévő szürke folt tette könnyedén megkülönböztethetővé másoktól. Ha ez igaz, akkor ő volt a valaha élt legidősebb orka a Földön. Utoljára 2016-ban látták őt, 2017-ben pedig halottnak nyilvánították.

5 Lin Wang, az elefánt, aki 86 évet élt.

Ez az ázsiai elefánt 1917-ben született, és kezdetben a kínai, illetve japán fegyveres erőket szolgálta, ahol fegyverhordozó volt. A második világháborúban ismét katonai szolgálatot teljesített, ez után 1952-ben a Tajpeji Állatkertbe szállították, ahol 2003-ig élt fogságban. Hihetetlen fizikai állapotának köszönhetően Lin Wang több évtizeddel meghaladta az ázsiai elefántok átlagos élettartamát, ami 60-70 év.

6 Corduroy, a valaha élt egyik legidősebb macska.

Azt mondják, hogy a macskáknak 9 életük van, de ennek a cicának csak egy volt, viszont az nagyon tartalmas. Corduroy 1989. augusztus 1-jén született, és a 2000-es években nagyon felkapott lett, amikor kiderült róla, hogy valószínűleg a világ legidősebb macskája. Még saját Instagram profilja is volt, de Corduroy sajnos 27 évesen eltűnt az otthonából, és gazdái úgy vélik, hogy valószínűleg meghalt.

7 Tu\’i Malila, egy másik nagyon idős teknős.

Ez a madagaszkári sugarasteknőst még 1777-ben a felfedező James Cook adta ajándékba a tongai királyi családnak, ahol 188 évig élt. 1965 májusában természetes halált halt, de élete során olyan népszerű volt, hogy még Erzsébet királynő is meglátogatta.

 

 

 

 

 

8 Poncho, a filmsztár.

A világon kevés állatnak van lehetősége nagy nyilvánosság előtt megmutatni magát, de Poncho kivételt képezett ez alól, a papagáj ugyanis egy valódi filmsztár volt. Olyan filmekben szerepelt, mint a 102 kiskutya, az Ace Ventura vagy éppen a Dr. Doolittle. Az állat aztán 2018-ban hunyt el, amikor feltételezhetően 93 éves volt.

9 Cheeta, a Tarzan filmek csimpánza.

Ez a barátságos csimpánz az 1930 és 1940 között forgatott Tarzan filmekben vált híressé, ahol a főszereplő társát játszotta. Cheeta végül veseelégtelenségben hunyt el a 2011-ben, vagyis az állat több mint 80 évet élt.

10 Jonathan, a 188 éves teknős, aki továbbra is élvezi az életet.

Nem kétséges, hogy a teknősök sokáig élnek, és ezt egy újabb példa is alátámasztja. Jonathan egy Seychelle-szigetekről származó óriásteknős, aki valamikor 1832 körül látott napvilágot. Több hivatalos személynél is megfordult élete során, most épp a Szent Ilona szigeten él és élvezi nyugdíjas éveit.

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?