Életmód, Érdekes

A csodával határos szerencse 18 esete, amikor az emberek olyan dologra bukkantak, amire nem is számítottak

Mindenkire ragyogott már rá a szerencse életében, bár szó mi szó, elég ritka az ilyen. A szerencsét nem lehet megvenni, előidézni vagy könyörögni neki, ez tényleg a sors ajándéka. Fölösleges találgatnunk, hogy ma miért a szomszédunknak volt szerencséje, és miért nem nekünk – inkább örüljünk annak, hogy megtörtént. Épp úgy, mint a most következő emberek szerencséjének.

 

 

 

 

1. Ez az orenburgi lakos egy igazi majmot talált a bejáratánál. Bevitte megához és azóta vele él.
2. ,,Találtam egy régi, nyomtatott képet egy vidéki házban. Kiderült, hogy ez egy nagyon népszerű nyomtatási eljárással készült, ami a 20. század elejéig volt használatos, főként a szegények körében.”
3. Meglepően jó állapotú övcsat az Orosz Birodalom idejéből.

 

 

 

 

 

4. Valaki erre a japán bajonett késre bukkant az erdőben sétálva.
5. Tömör KitKat csoki, ostya nélkül – hogy ez szerencse vagy sem, azt mindenki döntse el maga.
6. ,,Anyám kertjében találtam ezt a rózsaszín szöcskét. Mint később az interneten olvastam, meglehetősen ritkák, és a tudósok sem oldották még meg a rejtélyüket.”
7. ,,Egy diplomata régen a szállodánkban felejtette ezt a táskát. Mivel azóta se jött érte, ezért kinyitottuk, és a tartalma olyan volt, mint egy időkapszula!”
8. ,,Ezt a széfet ingyen adták nekem, mert csak foglalta a helyet. Amikor kinyitottam, rám mosolygott a nyeremény!”
9. Ezeket a csekkeket soha nem váltották be, pedig igazi vagyont értek. Kár, hogy már 111 évesek.

 

 

 

 

 

10. ,,Ma 5 farmernadrágot vettem 5 dollárért. Igazi Levis nadrágok! Gyakrabban kéne turkálóba járnom.”
11. Cirkuszi meghívó a híres orosz cirkuszigazgató, Jurij Nyikulin aláírásával.
12. ,,Igazgyöngy! Ezért érdemes néha osztrigát rendelni az éttermekben.”
13. ,,Fémdetektorral kerestem a szemetet, amikor erre az 1,4 kg-os aranyrögre bukkantam.”
14. ,,Egy turkálóban vettem magamnak kabátot. Amikor hazaértem, megnéztem a zsebét…”
15. A feleség rávette a férjét, hogy lottózzanak, mivel a nő megérezte, hogy megnyerik az autót. Így is lett!

 

 

 

 

 

16. ,,Álmaim görögdinnyéje. Olyan gyönyörű, hogy nem hiszek a szememnek!”
17. Egy természetfotós életének legjobb napja.
18. Mi ez, ha nem a sors ajándéka? A gyűrű csodával határos módon nem esett bele a csatornába.

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?