Életmód, Igaz történetek, Történetek

18 bizonyíték rá, hogy az ikertestvérek élete sokkal szórakoztatóbb, mint más embereké

Szeretjük azt hinni, hogy az ikertestvérek mindig megszólalásig hasonlítanak egymásra, pedig ez nem mindig van így. Ha nem egypetéjű ikrekről van szó, akkor akár ég és föld is lehet közöttük a különbség. A legjobb bizonyíték erre Lucy Eilmer és Maria Eilmer – a lányok ugyanis bár ikertestvérek, az egyik világos bőrű és vörös hajú, még a másik színes bőrű, nagyon barna, göndör fürtökkel. Az egypetéjű ikrek ezzel szemben néha egymás tökéletes hasonmásai, ebből fakadóan pedig számtalan szórakoztató pillanatot kell átélniük életük során.

 

 

 

 

  • Az első főnökömnek iker fiai voltak, de csak az egyikükről volt kint kép az irodájában. Amikor megkérdeztem, hogy miért, így felelt: „A másik ugyanígy néz ki.” Azóta is sokat gondolkodom ezen. © t_robots / Twitter
  • Jött egy ügyfél. Személyigazolványt akart csináltatni. Megcsináltunk mindent, végeztünk. 2 óra múlva visszajött, leült és azt mondta: „személyigazolványt akarok csináltatni”. Igen, ikertestvérek voltak, én pedig már nagyon szerettem volna nyaralni menni. © amai_vy / Twitter
  • A bátyám és én ikrek vagyunk. Elhatároztuk, hogy tetoválást varratunk magunkra. Nagyon tetszett ugyanaz a minta, ezért eldöntöttük, hogy ugyanazt varratjuk magunkra. A bátyám keresett egy tetoválómestert és foglalt időpontot, de két külön napra kaptunk. Képzeld el a mester reakcióját, amikor az a személy, akit tegnap tetovált, visszajön, de nincs rajta tetoválás, és ugyanazt kéri, amit tegnap rávarrt. © Norpimaho / Vkontakte
  • Egyszer az ikertestvérem (bátyám) ajánlott nekem egy éttermet. Azt mondta, hogy a feleségével mindig oda járnak, mert nagyon finom az étel és barátságos a személyzet. Elvittem hát oda én is a feleségemet. Az ételek valóban finomak voltak, a személyzet hozzáállása azonban hideg és ellenséges, mintha a pincéreket felháborította volna a jelenlétünk. Nem sokkal később megjelent a bátyám és a felesége, az étterem alkalmazottai pedig hangos nevetésben törtek ki, majd odajöttek bocsánatot kérni hozzánk, mivel azt hitték, hogy a testvérem vagyok, aki megcsalja a feleségét egy másik nővel. © BobMacActual / Reddit
  • Az egyik közelben lakó családban van két ikerfiú. Mindig szórakoztató, amikor halljuk, ahogy az apjuk kiabál velük: „Nekem mindegy, hogy ki vagy, Kevin vagy James, de azonnal gyere ide.” © ShyOwl / Pikabu
  • Amikor iskolás voltam, meglátogattam az egyik legjobb barátomat. Ekkor az anyja bejött a szobába, és megkérdezte, hogy hívnak. Kb. 5-6 éve ismertük egymást, ezért nagyon kellemetlen volt, de azért bemutatkoztam neki. Ezután kínos csend következett, majd a barátom anyja még egyszer bejött a szobába. Így tudtam meg tehát, hogy van egy ikertestvére. © bogazicat / Reddit

Ikertestvér veszekedés

  • Van egy ikertestvérem, akivel gyerekkorom óta nem jövünk ki jól. Egész életemben őrülten dühös voltam, amiért az emberek mindig összekevernek minket, még a legjobb barátaink is. Egyszer az egyik barátnőm meglátta a polcon a rólunk készült képet, majd így szólt: „Nahát, furcsa, hogy ikertestvérek vagytok, nem is hasonlítotok annyira egymásra.” Most ez a lány a feleségem – az egyetlen ember, aki életem során képes volt megkülönböztetni engem az ikertestvéremtől. © Norpimaho / Vkontakte
  • Az egyik kollégámnak 2 ikre van. A lányok ugyanabban a McDonald’s-ban dolgoznak az iskola mellett, a menedzser pedig gyakran a fizetési ablakhoz ülteti az egyiket, míg a másikat a csomag kiadó ablakhoz, hogy megtrollkodja a vásárlókat a McDrive-ban. © Goldendamo / Reddit
  • Taxisként dolgozok. Egyszer, egy lány szaladt utánam, majd a kezembe nyomott egy cetlit, hogy menjek erre a címre, ott be fog ülni mellém, és el kellene őt vinnem valahová, lehetőleg nagyon gyorsan. Röviden: sürgős fuvart keresett az ikertestvérének. © Risha73 / Pikabu
  • Bementem az óvodába, és láttam, ahogy a 6 éves ikertestvérek ülnek, és kórusban gyakorolják a következő mondatot: „Ne vágj a szavamba, úgysem tudod, hogy mit akarok mondani!” © Toyakisa / Pikabu

 

 

 

 

  • A nagymamámnak van egy ikertestvére. Fiú, és később született, mint ő, ezért a rokonok mindig szívatják a bácsit: „Milyen úriember vagy, hogy előre engedted a hölgyet!”. De a bácsi sem hagyja magát, és sokszor így válaszol: „Előre küldtem őt, hogy nézze meg, milyen odakint a terep, mert ha rossz, akkor én nem megyek ki.” © netidey / Pikabu

Ikertestvér ajándékok

  • Általában sok vicces helyzet történik, ha az embernek ikergyermekei vannak. Íme a legutóbbi. Ortopéd orvoshoz mentünk a megbeszélt időpontban. Miután megvizsgálta az egyik gyermeket, így szólt:
    – Hány éves?
    – Hat hónapos – mosolygok.
    – És a másik? © Lanalash / Pikabu
  • Egy nap buliba mentünk az ikertestvéremmel. Ő borotvált kopasz, én viszont hosszúhajú vagyok. A testvérem még nem érkezett meg, amikor én és a barátnője már ott voltunk, szóval átöleltem őt, és elmentünk beszélgetni a konyhába. A bátyám egyik barátja nagyon furcsán nézett ránk, láttam, hogy irkált is valamit a telefonjába. Nemsokára megérkezett a bátyám, majd megcsókolta a lányt és mindenkit üdvözölt. Ezután az előző srác kifakadt: „Elmagyarázná végre nekem, hogy mi a fene folyik itt?! Már azt hittem, hogy egy nap alatt megnőtt a hajad!” © drumguy17 / Reddit
  • Egyik reggel a barátom félálomban üdvözölte az ikertestvérét. Igaz, a bátyja helyett a saját tükörképe volt az a tükörben. Az anyja még mindig szeret visszaemlékezni erre. © MaddMaddWorld / Reddit
  • Az egyik barátnőm egyszer felajánlotta, hogy bemutat egy srácnak, akivel annyira hasonlítunk egymásra, hogy elmondása szerint valószínűleg a sors is egymásnak szánt minket. Megkérdeztem: „Johnnak hívják?” Azt válaszolta: „Aha! Ismered őt?” Igen, mondom. Ő az öcsém. © TobiDaDog / Reddit

Iker tréfa

  • Amikor 6. osztályos voltam, a bátyám megbetegedett és otthon maradt, még én ugyanúgy jártam iskolába. Egyszer a folyosón sétáltam, amikor hirtelen megállított egy ismeretlen tanár, és kiabálni kezdett velem, hogy nem elég, hogy kihagytam az óráját, de még van képen ilyen pofátlanul sétálgatni az irodája előtt. El kellett magyaráznom neki, hogy van egy ikertestvérem, de persze nem hitte el, azt hitte, hogy csak egy rossz kifogás, ezért keresnünk kellett egy másik tanárt, aki megerősíti, hogy igazat mondok. © JSweat / Reddit
  • Egyszer orvoshoz mentem az ikreimmel, de két egymást követő napra kaptunk időpontot. A kórházba érve a bejáratnál a biztonsági őr üdvözölt minket, és udvariasan megkérdezte, hogy kit keresünk, majd útba igazított minket. Másnap ismét ő volt az őr a bejáratnál, és nagyon furcsán nézett rám. Amikor elmagyaráztam neki, hogy kit keresünk, megdöbbent, és azt hitte, hogy újraéli a tegnapi napot. El kellett magyaráznom neki, hogy ennél egyszerűbb a magyarázat.
  • Főiskolás koromban volt egy csajom, akivel akkor egy hete jártam. Egyszer meglátogattam. Amikor kinyitotta az ajtót, elmondtam neki, hogy mennyire tetszik az új frizurája, és megcsókoltam. Visszacsókolt, majd bementünk a házba és azt kiabálta: „Kate, gyere le! Itt a barátod!”. © vairoletto / Reddit

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?