Életmód, Érdekes, Internet

Az internetezők megosztottak 20+ összeesküvés-elméletet, amit a mai napig feltétel nélkül elhisznek

Sok összeesküvés-elmélet létezik, melyek többsége annyira abszurd, hogy említésre sem méltó. Akadnak azonban olyan kivételek, amikbe ha jobban belegondolunk, akár még igazak is lehetnek. A Reddit.com egyik fórumán arra kérték a felhasználókat, hogy meséljék el azokat az általuk igaznak gondolt összeesküvés-elméleteket, amiket vakon elhisznek. Mi most ezek közül gyűjtöttük össze nektek a 23 legérdekesebb felvetést, és sírsz, nevetsz vagy egyetértesz velük – azt döntsd el magad!

 

 

 

 

■ Maga az Apple is aktívan terjeszti az AirPodok magas költségeiről szóló mémeket, hogy népszerűsítse a termékeit. Ez egyfajta marketingjáték.

■ A világ kormányai kísérleteket folytatnak a mentálisan beteg embereken, mert ha valamit kiszivárogtatnak, úgysem fogja senki elhinni, amit mondanak.

■ A női nadrágok zsebei lényegesen kisebbek a férfi nadrágok zsebeinél, ezzel arra ösztönözve a nőket, hogy táskákat és pénztárcákat vásároljanak maguknak.

 

 

 

 

 

 

■ A Starbucks kávézók baristái direkt hibásan írják rá a poharakra a vásárlók nevét, hogy az emberek így megosszák a cég termékeit ábrázoló képeket a közösségi oldalakon.

■ Az én elméletem: a legnagyobb magazinok direkt pocsék tanácsokat adnak a szexről és a párkapcsolatokról, hogy minél több ember maradjon egyedül és több ilyen témájú újság fogyjon.

■ A közösségi oldalak együttműködnek a hatósági szervekkel, hogy az oda feltöltött képek alapján tökéletesíthessék a különféle arcfelismerő rendszereket.

■ A lottó az időutazóknak állított csapda.

■ Létezik egy titkos PR-ügynökség, ami segít a hírességeknek a saját haláluk megrendezésében, amikor már meg akarnak szabadulni a reflektorfénytől és nyugodtan szeretnék élni az életüket.

■ Az „okos” kütyük folyamatosan megfigyelnek bennünket és adatokat gyűjtenek rólunk. Bizonyíték: néhány hónappal ezelőtt a húgom egy bizonyos ajándékot adott nekem a születésnapomra, amiről én sosem hallottam korábban. Miután aznap néhányszor kimondtuk a termék nevét, este internetezés közben már automatikusan megjelentek előttem a vele kapcsolatos reklámhirdetések.

■ A YouTube-ot nem lehet normálisan használni mobil böngészőkön keresztül, ami direkt azért van, hogy az emberek letöltsék a hivatalos alkalmazást és úgy nézzék a videókat, hogy közben nem tudják blokkolni a hirdetéseket.

■ Szinte biztos vagyok benne, hogy Avril Lavigne 2003-ban elhunyt, és egy hasonmása vette át a helyét, hogy továbbra is pénzt kereshessenek a nevével. Ennek bizonyítékai: a második lemez sötétebb hangvételű, megváltozott a külseje és a megváltozott a magassága.

 

 

 

 

 

 

■ A Vatikánban igazán sötét, szörnyű titkokat őriznek, amik számos mindenkit foglalkoztató kérdésre választ adhatnának.

■ A Victoria’s Secret már jó pár évvel ezelőtt csődbe ment, és most csak Leonardo DiCaprio adományaiból tartja fenn magát, aki privát társkeresőként használja a magazin modelljeit.

■ Az UFO-k valójában időutazók, akik meglátogatnak bennünket. Távolságtartóak, hogy ne okozzanak „pillangóhatást” és ne befolyásoljanak minket semmiben.

■ A világ kormányai abszurd összeesküvésekről szóló pletykákat terjesztenek, hogy ezzel elbagatellizálják azokat a pletykákat és elméleteket, amiknek van valóságalapja.

■ A Miley Cyrus bontógolyós videoklipje körüli felhajtás és a vele kapcsolatos internetes poénok csak egy jól megtervezett marketingkampány részét képezték, amik hozzásegítették az énekesnőt a világhírnévhez.

■ Az olaj- és szénipari nagyhatalmak jelentős vagyonokat ölnek abba, hogy tönkre tegyék az atomenergia „jó hírnevét”. Napjainkban a reaktorok sokkal biztonságosabbak, mint az energiatermelés más módszerei és kellő ráfordítással a hulladékok problémája is könnyedén megoldható.

■ Technikailag nem Jurij Gagarin volt az első ember az űrben, csak ő volt az első olyan, aki élve is tért vissza.

 

 

 

 

 

 

■ A legnagyobb befektetők rengeteg szupermarket-részvényt vásárolnak és a téli őrült roham közben sokszoros áron adnak tovább azokon.

■ Van egy elméletem, ami szerint a világvége valóban bekövetkezett 2012-ben, de nem úgy, ahogy mindenki gondolta. A 2012-es év döntő év lehetett az emberiség számára, azóta minden hanyatlik, a természeti katasztrófák gyakoribbá és erőteljesebbé válnak, és ez így megy tovább egészen addig, amíg mindannyian meg nem halunk.

■ Úgy gondolom, hogy ezt a Reddit fórumot is a kormány hozta létre szándékosan, hogy kiderítsék, mennyit tudnak a sötét dolgaikról az emberek és mit gondolnak róluk.

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?